A menstruációm és én
Nekem elég későn jött meg.
Emlékszem, az összes barátnőm már rég javában menstruált.
A testem persze változott, (elég zavarba ejtő módon: nehezen tudtam összeegyeztetni a régi én-képemmel, plusz a fejemben megalkotott nőiség mintával) de mensi még mindig sehol.
Aztán persze nekem is megjött egy szép tóparti nyaralás alkalmával. Máig hálás vagyok Anyának, hogy megünnepelte velem.
Mert az első menstruáció tényleg beavatás.
Nem valami homályos ezo-spiri módon, hanem a testre és az elmére ható kémiai változás módon.
Ekkor indul be a hormonok sok éven át tartó tánca, ami valami elképesztő módon meghatároz minket nőket.
Zsófi azt szokta mondani, hogy aki nem ismeri a neuro-endokrin rendszer működését, az ne kezdjen nőkkel.
Annak ellenére, hogy mindig fokozott volt bennem az emberi test iránti érdeklődés, ez nálam kicsivel 30 fölött jött el. Akkor döbbentem rá, hogy a saját nőiségemről szinte semmit sem tudok.
Másképp megfogalmazva: az hogy már ismerek alap dolgokat, könnyebbé teszi az életemet.
Nem, nem lett kevesebb problémám, de az hogy minden nap tudom, hogy hol tartok a ciklusomban, ad egy olyan plussz nézőpontot, ami alapján tudok tervezni, változtatni, türelmet gyakorolni.
Hogy ne akarjam magam “formába hozni” mert lételemem a változatosság. Mint minden nőnek.
Az, hogy napról napra más az energiaszintem és a hangulatom az nem hiba.
Megtanultam hogy:
- A menstruációnk a testünk egészségéről mesél: ahogyan bánok magammal a menstruációm utáni napokban, megjelenik a következő menstruációmban.
- A menstruációt megelőző napok tudnak nagyon nehezek lenni, az alacsony ösztogén és a csökkenő progeszteronszint miatt sokkal érzékenyebb a szervezet a vércukorszint ingadozásra, egyszóval: falásroham. Ilyenkor a lassan felszívódó szénhidrátokat részesítem előnyben, és egyáltalán nem vagyok laza az étkezések időzítésében. Itt azt is szoktam tudatosítani magamban, hogy valószínűleg az ekkor engem ért sérelmeket jobban magamra veszem.
- A menstruációm időszaka alatt jobban teszem ha többet pihenek.
- Ott van a másik pólus is, az ovuláció, az igazi nyaralós hangulat, a persze, a simán, a minden jó, a semmi baj.
- Már nem érdemes agyalni hogy hol vagyok ebben az egészben, mert az egész vagyok én.
Ahogyan te is.